Nem régen láttam Tölgyesi Pétert a tévében. A többi között arról beszélt, hogy nincs ma az országban még egy politikus, aki annyira értené a magyar nép lelkét, mint a mostani miniszterelnök. Tölgyesit okos, elfogulatlan, politikai elemzőnek tartom. A Fidesz alapító tagjai közé tartozik, részt vett a rendszerváltást előkészítő kerekasztal-tárgyalásokon. Horn Gyula állítólag legalább annyira kedvelte őt, mint Antall József. Azt, hogy Tölgyesi – a miniszterelnöknél már említett okból – nagyra becsülte Horn Gyulát is, az interjúban többször megerősítette.
Tölgyesi arról már nem beszélt, hogy a népvezérek általában jól értették, értik a nép nyelvét, s voltak olyanok is, akik a választásokon nem csak kétharmados többséget szereztek, hanem olykor a kilencven százalékot is meghaladták. A történelemben, sajnos, az is előfordult már, hogy a Vezér akarata végül diadalra jutotott – lásd Leni Riefenstahl: Az akarat diadala c. filmjét –, s ezzel nem csak hazáját, hanem kis hiján az egész világot pokolra taszította. Egy mondat erejéig talán ezekről a történelmi példákról sem érdektelen megemlékezmi.
Most olvasom a Bűnbak minden időben c. gyűjteményes kötetet. Kiss Zsuzsanna kiváló tanulmánya, a Hősök és bűnbakok a weimari Németországban különösen hátborzongató. Aki meg akarja érteni a mostani idők szavát, annak föltétlen érdemes elolvasnia.
Joan Baez pedig, mint a „szabadság nagyasszonya”, jutott eszembe. The Best Of című albumát minden időben ajánlom, de most különösen, tekintettel az elkövetkövetkező kusza, zord, s valószínűleg egyre zordabb, szabadsághiányos, hónapokra, évekre.
P.S. Miután elkészültem a bejegyzéssel, sokáig gondolkodtam, megnyomjam-e a közzétesz gombot. Jézusom, ezek már az öncenzúra első
jelei? Mostanában egyre többször jut eszembe annak az autósnak az esete, aki az autópályán szembe megy a forgalommal, s amikor a
rádióban azt hallja, vigyázat, egy őrült szembe megy a forgalommal, azt gondolja: egy? Mind!
Legutóbbi hozzászólások