<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>írásterápia</provider_name><provider_url>https://irasterapia.cafeblog.hu</provider_url><author_name>lipp.tamas</author_name><author_url>https://irasterapia.cafeblog.hu/author/lipp-tamas/</author_url><title>Mátraszentimrei macskák</title><html>&lt;a href=&quot;https://irasterapia.cafeblog.hu/files/2013/08/vadmacska.jpg&quot;&gt;&lt;img class=&quot;alignleft size-medium wp-image-178&quot; style=&quot;margin: 10px 15px&quot; alt=&quot;vadmacska&quot; src=&quot;https://irasterapia.cafeblog.hu/files/2013/08/vadmacska-300x286.jpg&quot; width=&quot;300&quot; height=&quot;286&quot; /&gt;&lt;/a&gt;(vadak és szelídek)

A helyszín: egy halvány, energiatakarékos égővel megvilágított tenyérnyi tisztás. Éjjel fél tizenegy. Balról két fehér, foltos macska, elől a kisebb nőstény, hátrébb a nagyobb kandúr. Óvatosan lépegetnek. &lt;i&gt;Látványosan&lt;/i&gt; vadásznak. A nőstény rám néz, hosszan kivár, aztán megy tovább. A kandúr utoléri, megböködi a fejével. Gyorsítanak. Eltűnnek a színpadról. Öt percen belül újra föltűnnek, ugyanott, ugyanarra, ugyanabban az ütemben vonulnak. De most csak a tisztás feléig, ott jobbra fordulnak, éppen felém. Húsz méterre lehetnek. Mikor egyvonalba érnek velem, a nőstény újra megáll, felém fordul, kíváncsiskodik. A messzelátón át látom, milyen szép feje van, az orra fölött két sárgás folt. Kandúr, épp mint az első körnél, beéri a nőstényt, a fenekéhez dörzsöli a fejét. Aztán mindketten el.

Alig telik el fél óra, újabb látogató tűnik föl a színpad jobb sarkában. Éppen ott, ahol korábban a fehér macskák. Zömök, szürke, erőteljes test, egy tömbből faragott fej. Átható tekintet. Magányos méltóság. &lt;i&gt;Vadmacska&lt;/i&gt; villan át az agyamon. Óvatosan a szememhez emelem a távcsövet, mire belepillantok, a macska már sehol. Úgy eltűnt, mint a kámfor. Semmi látványos vadászat? – kérdezem csalódottan. Talán ott sem volt?

Másnap reggel fél hét, ugyanott. Az asztalon kávé, dzsem, pirítós. Újabb macska – ezúttal jobbról. Ez még kölyök, fekete, zöldszemű, pipaszár lábakkal. Kíváncsian néz, hatalmasakat ugrik, aztán a földre veti magát, megfordul, hempereg. De a fejét föltartja, neonzöld szeme egyfolytában villog ránk, mint a szemafor. Talán azt kérdezi: tetszik-e? Aztán még egy végső nagy ugrás. Már talpon van. És már el is tűnt. &lt;i&gt;Ennyi volt&lt;/i&gt; – mondta…</html><type>rich</type></oembed>